Szinte minden évben hatalmas
felháborodást vált ki a melegfelvonulás, vagy is most már LMBTQ+ még bármi amit
kitalálnak. Ugyanígy a könnyű drogok legalizálása is valamint az abortusz
témája egy-egy népszavazás kapcsán, vagy valamelyik ország parlamentjének
döntése nyomán heves frontvonalakat nyit konzervatívok és liberálisok között. Háborút
vívnak és mintha egyik országban elfogadnák a melegházasságot, úgy a
konzervatívok egy hatalmas vereségnek élik meg. A liberálisok pedig
győzelemnek. A probléma az, hogy ennek nem feltétlen kellene háborúnak lennie,
és egyik vagy másik fél nézőpontja sem indokolná ezt meg.
A legkiélezettebb frontvonal
egyértelműen az azonos neműek jogait illető csatatér. Nyilván senkinek nem
mondunk újat, ha azt mondjuk a klasszikusan jobboldali, konzervatív, kultúrkeresztény
intézményesedett egyházi szféra zsigerből utasítja el a homoszexuálisok,
biszexuálisok és most diszkriminatívan meg nem nevezett társaik valamennyi
egyenlőségi jogát. Legyen az élettársi kapcsolat, házasság, gyermek
örökbefogadás, vagy akárcsak a Pride programjai. Igazából ha Concitha Wurstal
és a 10 évvel ezelőtti melegfelvonuláson pap ruhában vonagló fazonnal meg „
Emma vagyokkal” azonosítjuk a nem heteroszexuális közeget, akkor joggal érzünk
ellenszenvet. És persze tudjuk, hogy Conchitán és Emmán kívül is vannak ebben a
közegben emberek, akik nem feltétlen érdemlik meg ezt végtelen ellenszenvet.
Ehhez elsősorban a nem hetero társadalomnak ki kéne vetnie magából a Nagy
Magyarországra falloszt rajzoló vonuló látványosan felháborító tagokat, másik
oldalról pedig elkellene sajátítani a kirakat-keresztény jobboldalon az árnyalt
gondolkodás készségét. És igen tudjuk, mindenki ismer valakit, aki meleg és
megveti a provokatív buzikat és ismerünk teljesen korrekt árnyalt világlátású
jobboldaliakat is. De akkor nézzük első sorban a konzervatív oldal
szemszögéből. Azért nem akarják, hogy legyen felvonulás meg házasság és
egyebek, mert a társadalom egészséges összetétele megbomlik, s mint egy fertőző
pszichés betegség terjed szét majd ártatlan gyermekeink között. Aztán nem elég,
hogy a demográfiai rátánk zuhan még ez is rátenne. Érezhető az irónia a soraimban?
Becsapós, mert teljes mértékben megértem
ezt a nézetet. Ez a nézet megállja a helyét és jogos. Praktikus, realista. Mint
a vegytiszta jobboldali világszemlélet. „Ez a világ rendje”. Ahhoz pedig
igazodunk. És ugyan ki az, aki teljes bizonyossággal állna ki egykét
elvetemültön kívül, hogy azt állítsa, hogy a természet rendje szerint ez így
ahogy van beleillik. Persze ilyenkor mindig előkerül az pár szerencsétlen
homokos pingvin példaként valamelyik állatkertből.
De valljuk be őszintén, nem
ez a világ rendje. A jobboldal pedig mindig ahhoz igazodik. Ezt következetesen
teszi. A probléma már csak a keresztény mázzal van, ahogy az sokszor fájdítja a
szívemet. Mert a jobboldal a világ rendjéhez igazodik meglehetősen reális
szemlélettel az ókor óta, addig a kereszténység messzemenően idealista. A
kereszténység eredendően egy percig nem foglalkozik a világ rendjével ebben az
értelemben. Minek is tenné ha „e világ fejedelme” a Sátán? Jézus csak olyan princípiumokat
adott nekünk, amik kifejezetten arról szólnak, hogy haladd meg a világ rendjét.
Isten szellemisége a világ szellemiségével nem összeegyeztethető. Persze nem
azt jelenti, hogy a homoszexualitás a világ rendjének krisztusi értelemben vett
meghaladása volna. Krisztusi szempontból is probléma. Ahogy a paráznaság, a
hazugság, a lopás is. Mindegyikre érzünk vágyat ösztönösen. Ne mondja senki,
hogy semmiféle parázna vágy nem fordult meg még a fejében. Csak van aki átadja
magát ennek és igen, léteznek kóros állapotai. Vannak kényszeres hazudozók és
kleptomániások. És igen ebben a szemléletben itt van az LMBTQ közösség megannyi
szivárvány színe. A jobboldal és az intézményesedett egyház viszont nem úgy
viszonyul a kérdéshez, mint egy krisztusi ember, hanem úgy mint a pogány Róma,
amely a világ társadalmi rendjének állapotát félti mindentől. Mindentől, ami
nem az addigi megszokott gyarló, beállt rendszer. Lehet persze, hogy még
rosszabb is jöhetne mint ez a rendszer, de a jobbtól ugyanúgy félti, mert
idegen neki. Ha pedig azért zárjuk ki a jobb világ lehetőségét is, mert félünk,
hogy rosszabb lesz esetleg, na az csak az igazán gyarló, kicsinyesség. Ez
jelenleg a konzervatív oldal. Pedig keresztény szemszögből mi változik, ha nem
házasodhatnak össze a melegek? Fene nagy örömmel szemléljük, hogy a drága
magyar alkotmány kimondja, hogy férfi és nő között lehet házasság, de a
keresztényi szeretet szemszögéből mit változtat ez a nem heteroszexuálisokon?
Krisztus a lelkekért jött, és azt nézi ami a szívben van. Ha pedig törvényileg
tiltva van egy melegházasság, attól még ugyanúgy az van a szívükben, és
ugyanúgy együtt vannak, csókolóznak, szeretkeznek, csak egy darab papír nélkül.
Ha ezeket a kultúrkeresztényeket valóban a lelki állapotuk izgatná, nem
érdekelné őket a jog játéka a téma körül. Az ebben való hercehurca vita
valójában azt jelenti, hogy nem akarják látni, hogy vannak melegek. Ahogy nem
akarjuk látni, hogy vannak csövesek, úgy hogy örülünk ha eltüntetnék őket az
utcáról. De sem a melegek, sem a csövesek nem változnak attól, hogy valamit nem
látunk velük kapcsolatba. Csak ehhez kéne érdekeljen az ő sorsuk. Ahhoz pedig
felebaráti szeretet kéne. Ha valóban pokolra való dolog, aki homoszexuális, és
valóban keresztény az, aki ezt habzó szájjal mondja, hát hol vannak ők a
melegek környezetétől? Pont nekik kéne sietve igyekezni, keresztény
szeretetükből vezérelve, hogy meg mentsék az eltévelyedett honfitársaikat. De persze
tudjuk, hogy őket nem érdekli a homoszexuálisok lelke, vagy akár sok másnak a
lelke sem. Még talán néhányan örülnének is ha pokolra jutnának azok a „mocskos
b*zik”.
Természetesen vannak jobboldali
mozgolódások, szervezetek vagy különböző egyházi körök, amelyek teljesen
korrekt módon, hitükkel összeegyeztetve állnak a kérdéshez. Nem gyűlölnek, de
érzik, nem is helyes ha úgy kezeljük, mintha ezzel semmi probléma nem lenne.
Persze ők vannak kevesen. És ott van a túloldal, a kultúrbaloldaliság
szellemisége által megfertőzött „kereszténység”. Akik teljesen normálisnak
mondják keresztény szemszögből ezt az egészet.
De nem csak keresztény berkekben
nem hűek önmaguk szellemiségéhez. Legyen az akár jobbról vagy balról fertőzött
hiteltelenség. A liberális oldal ugyanekkora hibában szenved. Mert sok mindent
jelent a liberalizmus, de nem ezt. A liberalizmus volt az első eszme mely
kiállt minden egyén lelkiismereti szabadságáért. Azért, hogy lehessen azt
mondani valamire magunktól, hogy nem. Vagy akár, hogy igen. Amikor pedig valaki
azt mondja: nem, nem értek egyet a melegházassággal/ genderizmussal/ negyedik
hullámos feminizmussal. Akkor kíméletlen haraggal csap le az ellenszegülőkre,
mert nem fogadja el azt, hogy mindenkit el kell fogadni. Vagy a korcsliberális
fellegvár Kanadában, mikor elveszik a szülőktől a gyermeküket mert nem akarták „nem
semlegesen” nevelni. Rideg és orwelli. Hol van ez az egész már a Voltairenek
tulajdonított híres mondatától: „ Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de
halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. Valójában a liberalizmus nem
azt találta fel, hogy mindent és mindenkit el kell fogadj, hanem, hogy
eldönthesd mit és kit fogadsz el. Persze ezt a megannyi, sokszínű identitást és
nézetet nem lehet egy államba tuszkolni és közös nevezőre hozni. Azt, hogy ez a
megannyi identitás és nézet, hogy létezhet egymás mellett, arra már az anarchizmus
adott válaszokat. De ezt majd máskor, mert olyan téma, ami külön is meleg
helyzeteket szül.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése