Horváth Martin- Krisztusi opportunizmus

„Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő - pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem - pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.” (1.Kor. 9:19- 22)

Napjaink keresztényeinek fő problémája, hogy nincs rendes, valós kapcsolata a világgal. Egy burokban élnek, amit vagy a gyülekezet, ifi kör, esetleg nagyobb egyházi közösség jelent, vagy magasabb szinten az állammal- teológiailag erősen megkérdőjelezhető módon- összenőtt egyházi intézményrendszer keretei jelentenek. Bármely felekezetről is beszélünk, annak aktív tagjait egy tátongó szakadék választja el a világi emberektől. Ez a szakadék természetesen sok esetben pozitív, mi több a Krisztusi hitünk elengedhetetlen velejárója. Azonban igen csekély ( ám annál jobban tisztelt) azoknak az aránya, akik keresztény családban, közegben nőttek fel, és ténylegesen tisztában vannak a világ, a világi emberek problémáival, gondjaival. Mindenki hall üres sablonként a bűnről. Szexuális devianciákról, modern technikai átkokról a fiatalokra, drogokról és egyéb függőségekről, széteső családokról, agresszióról. De átérezni, megérteni nem tudja. Nem tudja, mert nem élte át. A friss megtérők érthetik ezeket, de a többségük nagyon hamar betagozódik a keresztény burok világba. Viszont átélni nem csak úgy lehet, ha magunk is személyesen elszenvedői voltunk egy függőségnek, egy erőszaknak stb. Úgy is átélhetjük, ha részese vagyunk, mert ott vagyunk és ismerünk embereket, akik ennek közvetlen elszenvedői. A keresztények többsége azonban itt éli meg a szakadékot negatívumként, miközben észre sem veszi. A világgal már nincs valós kapcsolata, nincs világi emberekkel közössége, barátsága. Nem jár köztük, sőt irtózik a gondolatától is, hogy keresztény fiatalként egy átlagos hétvégi bulin részt vegyen akár. Nem látják, hogyan és miképpen megy végbe a bűn egy Isten nélküli ember életében. Ezzel együtt nem láthatják az utat sem, hogy miképpen lehet Istenhez vezetni. A többségük karitatív akciókkal, az állam által lélegeztető gépen tartott egyházi intézmények adományaival, akcióival megelégszik. Úgy érzi történt valami. Semmi nem történt.

Az éhezők kapnak ruhát és ajándékot, és ez egy nagyszerű dolog, ami fantasztikus, hogy létezik, de a keresztény ember feladata itt nem érhet véget. Meleg ruhában, jól lakva is kárhozatra jut a rászoruló, ha a lelkét Krisztus szelleme nem töltötte be. A keresztény ember dolga, hogy felismertesse a rászorulóval Krisztus szellemét. Itt rászoruló alatt anyagi helyzettől függetlenül értek mindenkit, hisz mind rászorulunk Isten kegyelmére. Rászoruló az éhező, de a márkás ruhákban járó „bulibáró” is. Ahhoz viszont, hogy Krisztus szellemét megértessük velük, meg kell érteni nekünk, őket magukat is. A keresztények zöme itt elvérzik. A burok világ határán túl van ez. Pedig Jézus térdig gázolt a bűnösök között, a szellemi, erkölcsi mocsokban. Megértett prostituáltak, csalót, gyilkost, és lehajolt hozzájuk és felemelte őket. Napjaink keresztényeinek többsége erre képtelennek látszik. Pedig parancsolatot kapott a keresztény ember, hogy menjünk és hirdessük Isten Igéjét. Ezt megtehetjük úgy is, hogy kiállunk táblákkal az utcára, vagy minden második válaszunk egy bajba jutottnak lehet az, hogy „Jézus szeret/ higgy Jézusban”, de ezzel csak magunkat járatjuk le. Bolondnak néznek minket, de ami rosszabb, magát a keresztény hitet is.

Pál apostol fentebb idézett levele tökéletesen mutat rá a lényegre. A zsidóknak zsidó lesz, a pogánynak pogány, hogy az evangéliumot hirdesse. Olyanná válik, mint amilyen társadalmi szegmensnek éppen szüksége van az evangéliumra. Pál apostol nem azt mondja, hogy ha zsidók közé megy akkor ő is részt vesz a Messiás gyalázásban, és minden Krisztussal összeegyeztethetetlen szertartáson. Ahogyan nem azt jelenti, hogy ha pogányok közé megy, akkor ő is részt vesz a szakrális orgiában lerészegedve, hisz ő is pogánnyá válik. Természetesen óriási hiba és mai, progresszív keresztény trend, hogy menők, lazák, világiak leszünk, hogy lássák mi is milyen jópofák vagyunk. Úgyhogy mi is leisszuk magunkat, mi is betépünk picit és jót nevetünk egy proli-duhajkodós kósza numera történetén egy részeg buliban. Óriási tévedés. Ezek vezetnek a homoszexuális lelkész szentelésekhez, és kerti parti jellegű „Istentiszteletekhez”. A sötétbe kell mennünk, de világosságként, nem pedig, hogy mi is kialudjunk.

Sokkal inkább Pál, megérti a zsidókat és megérti a pogányokat. Átérzi, átéli a helyzetüket. Képes elképzelni mit éreznek és gondolnak. Manapság egy ateistát, sátánistát, drogost, prostit, akárkit is meglehet érteni. Ha Krisztus szeretete van bennünk, nincs olyan társadalmi csoport, ami kifogna az empátiánkon. Keresztényként el lehet menni egy buliba, ellehet menni koncertre, fesztiválra és igen, lerészegednek mellettünk, betépnek mellettünk, és válogatott ocsmányságokat hallhatunk, akár a hitünkre nézve is. De mi, keresztények azért vagyunk, hogy találkozzunk a bűnnel, a bűnösökkel. A kettőt pedig meg is tudjuk különböztetni, és utóbbit megszabadítani az előbbitől hosszú távon. A kereszténység nem egy szubkultúra, nem azért jött el Jézus, hogy egy underground nemzetközi mini világot teremtsen, hanem, hogy a világ világosságaként a sötétségben járjunk.

Ha bennünket zavar, hogy eltérő véleményt hallunk, ne talán konkrét szidalmakat világnézetünkre és Istenre az nem baj. A baj ott kezdődik, ha ezt nem tudjuk elviselni és saját gyenge jellemünk végett elzárkózunk és hagyjuk veszni azokat, akiknek lelke a megmentésre vár. Tartson mindenki önvizsgálatot, ha így érez, hogy milyen komoly valójában a hite. Lehetséges, hogy nem fognak tömeges megtérések születni, de az is hatalmas eredmény és egy lépcsőfok felfelé, ha például egy ateista elmondhatja: „na hát egy értelmes keresztény”. Ki tudja később ez a löket, hová tereli a szívét adott helyzetben. Pál apostol szavait ma úgy is mondhatnánk, hogy az ateistákért ateisták leszünk, a proliknak prolik, a  nácinak nácik, a liberálisnak liberálisok, a nihilistáknak nihilisták, hogy az evangélium mindenkié lehessen. 

Az opportunizmus azt jelenti, mindig azt tenni, vagy mondani, ami éppen a körülöttünk lévőknek, vagy a többségnek megfelel. Egy gerinctelen, aljas dolog, azonban Isten feltudja használni jól is, ha ezt Krisztusért tesszük. Mindig azon célcsoportnak a gondjait, bajait, gondolatainak csíráit kell magunknak éreznünk, akik között vagyunk, hogy kicsit mi is azokká váljunk, amik ők. Így érthetjük meg, hogy a szívüknek milyen részen hiányzik Isten. Csak akkor is tudjuk célzottan az üzenetet oda is juttatni. Nem (csak) azért vagyunk mi keresztények, hogy egymásnak örüljünk. A mi feladatunk, hogy elinduljunk nyakig a mocsokba, a sárba, a fertőbe a bűn közé, hogy találkozhassanak velünk azok, akiknek igazán szüksége van rá. Ha nem így teszünk, és maradunk a burok világunkban, akkor a bűnünk nagyobb lesz azokénál, akiket nekünk kellett volna megmentenünk.

Horváth Martin