A
természetes gondolkodás sajátossága a megújulás. Ahogy szellemi tavasszal
elkezdődik a virágzás, úgy indulnak útnak az ötletek, amik a nyárral érnek
meg, válnak tervekké, az ősz beköszöntével pedig olyan gyümölcsökként
szedhetőek le, amik táplálékként szolgálnak a tél során.
Egy évben persze több szellemi év is lehet, több tavasszal és több téllel.
|
 |
Minden szellemi tél során feléljük a tartalékainkat. Ahogy eljön a tavasz,
életben való előrehaladásunk motivációja csökken, hiszen nincsen miből
táplálkoznunk. Ráadásul teherként tornyosul ránk az előttünk lévő ötletek
tervbe szervezése is.
Mégis mi ad erőt ahhoz, hogy ezeket elviseljük, sőt eredménnyel érjünk a
végére?
A remény, hogy újra motiválódunk, a hit, hogy sikerül, és a vágy a nyár után.
Kissé megfoghatatlanok. Úgy kell hitelt adnunk ezeknek, hogy nincsen biztosíték
a sikerre. Megelőlegezett bizalommal kell fordulnunk a beláthatatlan jövőbe,
bármilyen kis dologról is szóljon a szellemi tavaszunk. Aki eredendően hisz egy
felsőbb hatalomban, ami igazgatja az útját, neki nem olyan ismeretlen ez a
terep, hiszen a jövő bizonytalanságára az istenhit választ ad.
Aki pedig hit nélkül él, ő kapaszkodhat abba, hogy „eddig is elmúlt ez az
időszak, most is el fog”, vagy egyszerűen csak végigszenvedi, amit végig kell,
várva a csodára (valamilyen nagyobb erejű külső hatásra) ami kimenti belőle.
Érdemes megjegyezni, hogy az első variációnál, ha a reményünket pusztán a
dolgok ismétlődésébe vetjük, az nem feltétlenül a helyes nyugtatási
mechanizmus.
Hatalmasat lehet koppanni, ha nem úgy történik, ahogy - eddig -.
Amikor csalódunk a remélt kifejletben akkor a szellemi nyár helyett újabb tél
következik, ami könnyen látható, hogy milyen következményekkel jár.
Nincs miből táplálkozni, csak azok a gyümölcsök állnak rendelkezésünkre, amiket
valamiért nem fogyasztottunk el, rohadnak, férgesek, vagy eleve meg sem értek.
Máshonnan kell hát energiát szereznünk ahhoz, hogy életben tartsuk a lelkünket.
Az ilyen embert szokták energiavámpírnak titulálni. Saját ötleteink és
motivációnk híján másokat fosztogatunk. És mivel nem termelünk, ezért nem lesz ősz
sem, amikor arathatnánk. És amíg a fejünkben tombol a tél, odakint szépen süt a
nap. Olyan helyzet, ami segítségre szorul. Amíg lopjuk, és nem kapjuk a
táplálékot, addig nem szűnik meg a tél. Mert a reményében csalódott ember nem
hiszi el, hogy vége lehet a télnek. Ám ha valaki garantálja neki, hogy ott lesz,
amíg véget nem ér, akkor bízva léphet át a tavaszba.
De miért ne történne úgy, ahogy eddig? Vannak tényezők, amikkel egyszerűen
képtelenek vagyunk számolni és ezek azok, amik módosítják a remélt eredményt. Ezért
fontos, hogy ne bízzuk el magunkat a jövő történéseivel kapcsolatban.
Egyszerűen csak bízzunk a nyár eljövetelében.
A megújuláshoz hozzátartozik negatív mélység is, amelyet önmagunk feletti
ítélethozatalnak is nevezhetünk. Szembenézni a hibáinkkal, amik meggátolnak a
továbblépésben, az ihlet újra fellelésében. Ez egy nehéz szakasz, de akarattal
és a kellő belső feszültség elérésével könnyen átléphető és teljesíthető. Okos
dolog, ha ezt választjuk, ahelyett, hogy másokra tologatjuk a felelősséget. Mindenkinek
egyéni feladata önmaga megváltoztatása. Senkinek sem tisztje megváltoztatni a
másikat, de segíteni neki benne, ha úgy kívánja, az igen.
A természetes gondolkodás sajátossága a megújulás. Következésképp, ha a
gondolkodás nem természetes, akkor hiányzik belőle a megújulás. Megújulás
nélkül pedig nincsenek évszakok. Nincsen napsütés, csendes tavaszi eső,
lombhullás vagy hóesés. Nincsen öröm, szomorúság, kedv, lehangoltság,
vigasztalás, és megértés. Csak üres létezés. A stagnálásba, változatlanságba
beleőrülnek az élőlények. Agresszió, ellenkezés, düh, tagadás, és
kitaszítottság jellemzi ezt a természetellenes állapotot.
Ezért írom és mondom is azt, hogy fontos cipelnünk a terheinket, hordoznunk a
keresztünket. Mindenki elég erős ahhoz, hogy elbírja a saját terheit, ha
támogatják, amikor elgyengül.
Ebben áll a nehézségek öröme. Ha elesünk, lesz aki felsegít.
Szomjazzuk az igazi életet, de vajon meg tudjuk mondani, hogy milyen az?
Szabó Kornél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése