Kívántál valamit?

Kívántál valamit?

Hányszor hallottam ezt a napokban a hullócsillagos augusztusban, mikor láttunk egy-egy meteort elégni a légkörben. Az emberek pedig mennek és kívánnak és ha esetleg megkérdezi valaki mit kívánt, tudjuk jól, nem hangozhat el a válasz, hiszen "akkor nem teljesül". És látod az arcukon, hogy tényleg nem mer kockáztatni, hátha nem teljesül. Aztán ugyanilyen véres komolysággal esnek pánikba ha egy nyomorult fekete macska átszalad előttük és lélekben már készül a bajra kicsit. Vagy ha törik a tükör, ajaj. Na meg persze micsoda rizikó van, ha péntek 13.-ára esik a munkanap vagy bármi, ami miatt ki kell menni balszerencsét kockáztatva a lakásból.

Hihetetlen, hogy ezek a pogány, primitív babonák milyen mélyen itták bele magukat a társadalomba. Nem irtotta ki semmilyen politikai rendszer, vagy technológiai fejlődés. A modernizmus diadalra vitte az ateizmust, a kereszténységnek minden részét nevetség tárgyává tette. Az emberek többsége pedig éli mindennapjait a spiritualitás legkisebb mértéke nélkül. Nem is tagadják a transzcendenst vagy a metafizikai létezőket. Túl vagyunk ezen. Egyszerűen nem vesznek róla tudomást, nincs róla se pro se kontra gondolatuk. Semmi. Nagy üres semmi a kapcsolata ezekkel az embernek. Akinek esetleg pedig van, ne adj Isten keresztény, hívő, azt komolyan vevő akkor nevetség tárgya lesz vagy csak rosszalló, esetleg furcsálló tekinteteké. Jó ha ilyen pragmatikus jobbos kultúrkeresztény az ember azt még megbocsájtják, vagy ha szektásan, "hitgyülisen" az akkor meg legyintenek rá, hogy bolond szegény. De ha valaki tényleg komolyan gondolja Jézus Krisztus istenségét, emberségét, áldozatát és azt a szellemiséget, amely az ebből fakadó elfogadásból az embert megérinti, na akkor a leggroteszkebb mimikával fagy be minden beszélgetés mert nem tudják hova tenni. Nem tudják hova tenni Krisztust. Hogy hogy hihet valaki egy emberben, aki Isteni inkarnációként meghal az emberekért. Hogy lehet még ilyen mesékben hinni?- kérdezik magukban. Ugyanezek az emberek aztán az egyetlen izgalmas pontját a Lokálnak a napi horoszkópoknál keresik. Meg rettegnek a macskáktól, meg az asztal sarkára való üléstől. És kimennek augusztusba és kívánnak egyet a hullócsillag miatt, de el nem mondják senkinek.

Egyesek szerint ez a neoprimitivizmus kora. Egyesek szerint a felvilágosodás akkora űrt hagyott maga után spirituális téren, mikor a kereszténységet ignorálta a társadalomból, hogy visszanyúlunk ezekhez a pogány, babonás tévképzetekhez. De azt gondolom nem. Az ember mindig is babonás és pogány volt. Vagyis a többség. Amikor a kereszténység uralkodott elvileg a középkorban, akkor sem volt abban igazán Krisztus. Csak Krisztust nyakon öntötték az addigi pogány babonáikkal. Szenteltvizes, liturgiás rituálés, rózsafüzéres, megszámlálható előre meg irt ima mantrás, a lakást védő feszületes maszlagokkal. Ezek a babonás "proliságok" pedig a mai napig megvannak keresztény berkekben. A társadalom többsége, ha pogánynak, ha ateistának, ha kereszténynek is nevezi magát, mindig is babonás, rituálékban, bizonyos cselekvésekben mágikus dolgokat látó, váró ember lesz. Kevesen értik meg az Istenség nagy egységének azt a szellemiségét, amely mindent áthat, s legfőképp a lelkünket, amely a tiszta, nemes, őszinte szeretetet alapul, és annak mértékéhez viszonyítva alakul a mi boldogságunk, vagy boldogtalanságunk az életben, nem pedig macskákhoz, meteorokhoz és dátumokhoz viszonyítva. Ezt le is kopogom.

Horváth Martin