2018. január 22., hétfő

Horváth Martin- Isten állam-álom

Nincs is olyan téma talán, amivel mi többet foglalkoztunk volna, mint a kereszténység és politika- azon belül is a jobboldal- összefüggéseivel. A Keresztényfasizmus című írásban már tömören megpróbáltam kifejteni, hogy az autoriter jobboldal szellemi táptalaja a kereszténység. Vagyis nem a valódi keresztény hit, hanem a keresztény erkölcs, mint ideológia. A különbség pedig hatalmas, még is sokakat megtéveszt, még magukat a keresztényeket is. Az is említésre került, hogy a történelemben a szélsőjobboldali ideológiák nagyrészt a katolicizmushoz ( vagy keleten értelemszerűen az ortodox kereszténységhez) kapcsolódtak. Szálasi hungarizmusa, a szlovák tisoizmus, horvát usztasák, olasz fasizmus, román vasgárda stb. Azonban nem lenne teljes a kép, ha a protestantizmust úgy tüntetnénk fel, mintha nem lenne egy ilyen, jobboldali ideológiákkal románcra kelt irányzata. Sőt, mi több, napjainkban ez képzi a (szélső)jobboldalon belüli választó vonalat is. A régi ideológiák a katolicizmusban gyökereztek, míg a mai Nyugat-Európai szélsőjobb, az alt-right egy része, populisták, és kifejezetten nálunk az Orbán-rendszer, a protestáns szellemiségű jobboldaliságból merít. Ez pedig viszonylag új jelenség.

A különbség a katolicizmusból és a protestantizmus egy sajátos irányzatából kinőtt jobboldaliság tekintetében valójában csekély, azonban mégis vízválasztó jellegű. Ez az „apróság” pedig a zsidósághoz, Izraelhez való viszony. Itt és most pedig ne a jelenlegi katolikus egyházra gondoljunk a továbbiakban, hiszen az mára nem azonos korábbi, eredeti önmagával. Kétségtelen, hogy a tradicionális katolicizmusból levezethető egyfajta antiszemitizmus, anticionizmus vagy antijudaizmus. Már a középkorban is elég csak arra gondolni, hogy a legtöbb helyen a zsidókat diszkriminatív törvények szabályozták. 1215-ös negyedik lateráni zsinaton előírták már a zsidók és muzulmánok megkülönböztető jelzésének viselését. 1222-ben a mi magyar Aranybullánk is kimondja:

·         (XXIV. p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.


 A zsidók számára előírtan viselendő sárga gyűrűt formázó jel 1551-ből.

1269-ben pedig IX. Lajos francia király sárga csillag viselésére kötelezi a zsidókat. Igen, ez nem náci találmány… Hasonlót Mária Terézia is előírt, és akkor még nem is beszéltünk a spanyol inkvizíció vezetőjéről Tomás de Torquemadaról, akihez a spanyol zsidók 1492-es kiűzése kapcsolódik. Idejében kikeresztelkedett zsidókat is lemészároltak, mert etnikai hovatartozásuk szerinte fontosabb volt, hisz „vérükben” hordozták a Krisztus-ellenességet. Nem tudom, hogyan értékelhette Pál apostol azon szavait, hogy „Krisztusban tehát nincs zsidó vagy görög”(Gal. 3:28). A történelem is „kis holokausztként” hivatkozik tevékenységére. Ezek után a 20. században antiszemitizmusáról híres Prohászka Ottokáron, vagy a későbbi fasiszta, usztasa, nyilas szimpatizáns kléruson meg sem lepődünk. Nem csoda, hogy a 20. századi fasiszta ideológiák (kivéve pont a nácizmus) összefonódtak a politikai katolicizmussal. Ez azonban egyértelműen nem lehet biblikus! A tradicionális katolicizmusban fellelhető antiszemitizmus egyértelműen pogány gyökerű. Amelyet lehet, hogy alátámasztottak azon nézettel, hogy „Jézust a zsidók ölték meg”, ahogy azt ma is hallhatjuk innen-onnan, meg hatalmas a bűnük, hogy tagadják a Messiási mivoltát stb. De ettől még ez a pogány Róma továbbélése. A pogányságra volt jellemző mindig is az antiszemitizmus az ókori történelem során. Persze keresztény szemszögből csak pogányok léteztek, ilyen értelemben felesleges kijelentés ez. Mindenesetre minden pogány hit és elvrendszer zsidóellenességet tanúsított, amint találkozott a zsidósággal. Róma miután bekövetkezett a Konstantini fordulat, majd 380-ban államvallássá tette a kereszténységet, valójában nem a kereszténység aratott diadalt Róma szellemisége felett, hanem éppen fordítva. Róma szellemisége integrálódott a kereszténységbe, vagyis nem is volt az kereszténység, hanem a pogány szellemiség továbbélése keresztény retorikai mázzal. Hitler és a német nemzetiszocializmus pedig hiába volt katolikus-ellenes, antiszemitizmusa tekintetében ugyanonnan, Róma pogány szellemiségéből merített, ahonnan a katolicizmus is.

Ez nekünk keresztényeknek egy kicsit legalább megnyugtató lehet, hiszen a fasiszta ideológiákkal összefonódott politikai kereszténység, valójában nem is kereszténység. Csak egy keresztény köntösbe bújt vad pogányság, Róma továbbélése. Az igazi kereszténység azonban nem antiszemita és nem kötődik autoriter politikai rendszerhez, gondolhatnánk nyugalommal. Nos, míg előbbi igaz, nem antiszemita, addig utóbbi sajnos már hamis állítás lenne. A lutheri reformációval kezdetét vette a kereszténység megtisztítása a pogány elemektől. A pápaság intézményének tagadása, a képkultusz, és legfőképp a „Szenthagyománynak” nevezett tanok mellőzése és a Sola Scriptura, vagyis egyedül a Szentírás tekintélyének hangsúlyozása. Minden addigi emberi filozófia, meg hagyománynak nevezett maszlaggal szemben. Volt azonban egy pont ahol a protestantizmus nem szakított. Vagy nem akart, nem látta problémásnak ezt a pontot, vagy talán sokkal inkább a korabeli hatalmi viszonyok és politika kényszerítette erre. Azonban kétségtelen, hogy az államhoz való viszonyt nem gondolta újra. Persze Luther azt is, hogy életben maradt Bölcs Frigyes német választófejedelemnek köszönheti, így a protestantizmus első megjelenésétől átszőtte azt a politika. A német választófejedelmek a protestantizmusban anti-pápizmusa végett, abban a Római pápától való politikai függetlenség ideológiai megalapozottságát látták. A protestantizmust már ekkor tehát politikai célokra, ideológiaiként felhasználták. Ebben későbbiekben a legtöbb reformációs irányzat sem tért el. Leszámítva az anabaptistákat, akik az állam és az egyház külön útját hirdették, ezzel megteremtve az államegyház ellenében a szabad egyházak jelenségét. Bár az anabaptisták helyesen felismerték, hogy a világi dolgokba való részvétel és beavatkozás nem feltétlen biblikus, sajnos egyéb más őrültségekkel egészítették ki tanaikat. Így végül nem érezhetünk szimpátiát irántuk, mikor a félbolond Münzer vagy Melchior fanatista irányával forrt össze a nevük. Így hát a keresztény szemszögből helyesnek tartott szekularizáció hamar lejáratódott. Pedig nem igazán mehet el nyugodt szívvel egy ember- ha abban a szívben Krisztus lakozik- a lutheránus egyház fő hitvallásának bizonyos sorai mellett:

„A világi dolgokról azt tanítják, hogy a törvényes világi intézmények Isten jó alkotásai. A keresztyéneknek szabad hivatalt viselniük, bíráskodniuk, császári és más, érvényben levő törvények szerint ítélkezniük, jogos halálos ítéleteket hozniuk, jogos háborút viselniük, katonáskodniuk, törvényes szerződést kötniük, saját tulajdonnal rendelkezniük, a hatóságok kívánságára esküt tenniük, házasodniuk és férjhez menniük.
Elítélik az anabaptistákat, akik eltiltják a keresztyéneket ilyen világi kötelességektől.”

Ágostai Hitvallás, XVI. Világi dolgok

Azt hiszem a halálos ítélet meghozatala illetve a háborúskodás igenlése minimum roppant vitás keresztény szemszögből, de több pont is vitás lehet. Sajnos ebből a kálvinizmus sem vonta ki magát. A teljesség igénye nélkül, a második Helvét Hitvallás is így szól ezekről a kérdésekről:

„3A háború. Ha pedig még háborúra is szükség volna ahhoz, hogy megőrizze a nép jólétét, Isten nevében indítson háborút, de csak úgy, ha előtte minden lehető módon békét keresett, s a népet másképpen már nem óvhatja meg, csak háború árán. Amíg a hatóság ezeket hittel teszi, ezekkel az igazán jó cselekedetekkel Istennek szolgál, és áldást kap az Úrtól. Elítéljük az anabaptistákat, akik tagadják, hogy a keresztyén ember közhivatalt viselhet, és tagadják azt is, hogy a hatóság bárkit jogosan kivégeztethet, háborút viselhet, vagy hogy a hatóság előtt esküt kellene tenni stb.

4. Az alattvalók kötelessége. Miután Isten az ő népe jólétét a hatóság által akarja munkálni, amelyet azért adott a világnak, hogy mintegy atyja legyen annak, minden alattvalónak kötelessége elismerni a hatóságban Istennek ezt a jótéteményét. Tiszteljék tehát és becsüljék a hatóságot mint Isten szolgáját; szeressék, támogassák és imádkozzanak érte mint atyjukért; engedelmeskedjenek minden jogszerű és méltányos rendelkezésének; végül hűségesen és készséggel fizessék meg a vámot, az adót és más hasonló tartozásokat. Ha a haza közös java és az igazság megköveteli, és ha a hatóság kényszerűségből háborút indít, életüket is áldozzák fel és vérüket is ontsák a közjóért és a hatóságért, mégpedig Isten nevében, készséggel, bátran és elszántan. Aki pedig ellene szegül a hatóságnak, Isten súlyos haragját hívja ki maga ellen.”

Ezzel el is érkeztünk oda, hogy kijelenthessük a protestantizmus fő, népegyházi irányzatai szintén erős államizmussal rendelkeznek. A konzervatív protestáns egyházak tehát nem véletlenül támogatják a „nemzeti-keresztény” szólamokkal bíró jobboldalt, mind hazánkban, mind akár a tengerentúlon. Nem véletlen jellemző- bár ennek több történelmi oka is van-, hogy a magyar reformátusok markánsan jobboldaliak voltak mindig is és erőteljes nacionalizmus is társult felfogásukhoz. Horthy maga is református volt, bár ez nem volt kardinális befolyással rendszerére. De a Jobbik radikális fénykorában szónokló Ifj. Hegedűs Lóránt is eszünkbe juthat, arról nem is beszélve, hogy Orbán maga is vállaltan református, ahogy egyik legfontosabb minisztere Balogh Zoltán is református lelkész. Hogy ezek a személyi kérdések mennyiben járulnak hozzá az adott jobboldali ideológia látásmódjához, vagy mennyire elvhűek egyáltalán ezek az emberek saját hitvallásukat illetően, nehéz megmondani. Mindenesetre akarva vagy akaratlan de a protestáns gyökerű jobboldaliságot reprezentálják gyakorlatukban. Mert azt most már kijelenthetjük, hogy a jobboldali autokráciáknak a protestantizmus ugyanúgy támasza lehet akárcsak a katolicizmus, azonban a már említett zsidósághoz való viszonya másképp nyilvánul meg. Míg a tradicionális katolicizmus már tárgyaltuk, milyen viszonyban áll az antiszemitizmussal, addig a protestantizmus ezen irányzatának politikája kifejezetten filoszemita és cionista. A protestantizmus a reformáció nyomán megtisztította magát minden pogány elemtől- leszámítva az államizmust-, így az azzal járó antiszemitizmust is. Sőt kifejezetten ellentétes nézetet tudnak több esetben is mutatni protestáns felekezetek. Persze Luther még erősen zsidó ellenes volt, ahogyan a történelmi protestáns egyházak zömében is sokáig így marad. Azonban a protestantizmusnak kialakult egy ezzel teljesen ellentétes értelmezése is. Itt nem a „megölték Jézust” gondolat a hangsúlyos, hanem az, hogy ők az ószövetségi kiválasztott nép. Bizonyos protestáns irányok  a zsidó-keresztény rokonságra, teológiai és kulturális hasonlóságra mennek rá. Amely érthető annak fényében, hogy az Ószövetség-Tóra azonos alapjuk. Arról a hatalmas szakadékról azonban nem vesznek látszólag tudomást, hogy a kereszténység legalapvetőbb,lényegi magvát adó kérdéséről, hogy ki volt Jézus, totálisan ellenkezőleg gondolkodnak. Viszont nem csak ez az egyetlen oka a cionizmus és Izrael pártolásuknak, sokkal inkább a végidőkről alkotott teológiájuk. Mi több, ez még az autoriter jobboldalhoz való viszonyát is erősíti.

Ez pedig a teológiában Millenniumnak nevezett eseményről alkotott nézetük. Ez Krisztus második eljövetele és az ezer éves királyság végidőkben bekövetkező eseményét fedi. Jézus második visszajövetelét és az utána következő időszakot a keresztények is számos módon értelmezik. A legelterjedtebb elképzelés szerint a világ halad a nagy nyomorúság, antikrisztusi végideje felé, aminek tetőzésén visszatér Krisztus és megkezdi földi uralkodását. Mégis a nagy népegyházak többnyire nem ezt a nézetet képviselik. A katolikusok amillenista hozzáállása teljesen szimbolikus és zus ezer éves uralmát a földi egyházra tartja értendőnek. Ez a nézet remekül támasztotta alá, a Római Katolikus Egyház uralmát a világban. Több protestáns egyházban mégis a posztmillenizmussal azonosulnak, vagyis, hogy nem Jézus alapítja meg ezer éves királyságát a visszatéréskor, hanem a keresztények építik ki neki, s visszatértekor ő csak elfoglalja a székét ebben a királyságban. Ez a nézet megindokolja, hogy az intézményesített egyházak miért szeretnek beállni jobboldali, "nemzeti-keresztény" mázzal leöntött autokráciák, vagy arra hajazó politikai rendszerek mögé. Hiszen ezek mind-mind a Jézus visszatéréséig kiépülő ezer éves királyság létrehozásának előképei lehetnek. Gondolhatják ők. Mind az amillenizmus katolikus megfontolása, mind a protestáns népegyházak posztmillenista elképzelése remek táptalaj a jobboldali rendszerek támogatására. Természetesen ha a premillenizmus a helyes, abban az esetben a keresztény egyházak ezzel hatalmas baklövést követnek el, hiszen csak is Jézus tudja a királyságot megalapítani, visszatérése után! Addig pedig minden társadalmi folyamat a második eljövetel előtti, nagy nyomorúság, antikrisztusi állapotát segíti elő. Beleértve a keresztény köntösbe bújt rendszereket, politikai irányokat, amik mögé népegyházaink oly' sokszor szeretnek beállni. Azonban ezzel a teológiai kérdéssel most nem kívánok foglalkozni, függetlenül attól melyik elképzelésnek lehet igaza, kezeljük tényként, hogy megértsük a protestáns egyházak hozzáállását a politikához.

Az Izrael barátságban annyiban nyilvánul meg a millenizmus értelmezése, hogy a premillenizmusban, illetve a posztmillenizmusban is Izrael államának fontos szerepe lehet. Ha nem értjük szimbolikusan az egészet, mint a katolikusok, akkor a végidőkben Izrael és Jeruzsálem fontos politikai jelentőséggel fog bírni. Ez természetesen szintén egy adalék, a katolicizmus anticionizmusa/szemitizmusa/judaizmusa mellett, hiszen az ő általuk értelmezett jövőképben nincsen Izraelnek és a zsidóságnak szerepe, ha a Krisztus ezer éves uralma az egyház földi tevékenységének szimbólumaként értendő. Azonban az említett protestáns irányzat szemszögéből ez egy így vagy úgy, de valóságban bekövetkezendő esemény. Jeruzsálem központi szerepe és Izrael állam jelentősége. Tehát a protestáns gyökerű jobboldaliság egyértelműen nem tekinthet Izraelre és a cionizmusra ellenségesként. Minimum passzív, elkerülhetetlenül bekövetkezendő történelmi szükségszerűségnek kell tekintenie Izrael létét és a zsidóság politikai szerepét, vagy akár kifejezetten támogatandónak. Hiszen Izrael (azon belül is Jeruzsálem) minél központibb politikai szerepe Krisztus visszajövetelének feltétele. Így a premillenizmus és a posztmillenizmus, mindenképpen Izraelre minimum elkerülhetetlen, a világban predesztinált történelmi jelentőségű tényezőként tekint.

Így már sokkal inkább érthető az Orbán-kormány  Izrael-barát politikája, minden szélsőjobboldali vonása ellenére. Ahogyan az ortodox zsidósággal való jó kapcsolata is a Fidesz-nek. Donald Trump, -aki az evangéliumi, protestáns keresztények szimpátiáját élvezi-, azon lépése is tisztábban értelmezhető, hogy Izrael fővárosának elismerte Jeruzsálemet. Ez okozza a törést a Kelet-Európai klasszikus szélsőjobb és a Nyugat-Európai Izrael-barát szélsőjobboldal között. Ez magyarázza, a magyar klasszikus szélsőjobboldali körökben elterjedt gúnyszót amely a Fideszt úgy hívja, hogy „Zsidesz”, miközben annak tevékenysége más szemszögből nacionalista, tekintélyelvű és teljességgel fasiszta jellegű intézkedések és retorika halmazát képzi. Egyetlen különbség csupán az Izrael-zsidóság-cionizmus témakörében való különbség. Tehát lehet az antiszemita, tradicionális katolicizmusban gyökeredző szélsőjobboldalnak „ál-jobboldalazni”, meg „zsidóbérencezni”, a zsidósággal és Izraellel jó kapcsolatokat ápoló jobboldalt, de ettől még mind a kettő markánsan jobboldali. Csak egyik az antiszemita-katolicizmus, másik a filoszemita-protestantizmus szellemi gyökerein nőtt ki.

Utóbbi, tehát a protestáns-filoszemita fasiszta jellegű államrendszer, a modern világban csak Magyarországon tudott fontos, hatalmi tényező lenni. Trump egymagában kevés, hogy az amerikai összetett belpolitikai rendszert alapjában változtassa meg ez irányba. Így Magyarországon ez a politikai irányzat fő felelősséggel tartozik a kereszténység, azon belül is a protestantizmus lejáratásáért. Ehhez társul még a Németh Sándor vezette Hit Gyülekezete, mely kiemelt egyházi státuszt kapott az Orbán-rendszerben és annak kimondatlanul, de támogatója. Ezzel pedig egy új történelmi jelentőségű, sajnálatos esemény következett be. A katolicizmus és a történelmi protestáns népegyházak után, most először egy neoprotestáns, szabadegyház veszi ki a részét, a kereszténység politikai módszerekkel való hiteltelenítésében és bemocskolásában. A kereszténységnek ezzel, mára szinte minden fő irányzata érintett és hiteltelenítetté vált sokak szemében a politika, az állam és a jobboldali eszmék támogatottsága által. Kijelenthetjük, hogy Krisztus egyházának több ezer éves történetében még soha semmi nem ártott annyit, mint a politika. Bár a vallásgyalázó baloldaliak hangsúlyozzák a szekularizáció fontosságát, nekünk keresztényeknek is fel kell emelnünk a szavunkat az állam és egyház éles szétválasztása ellen. Ez a kereszténység túlélésének és hiteles képviseletének egyetlen módja.



Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése