Horváth Martin- Az oroszok és a kommunizmus

Az oroszok és a kommunizmus az emberek fejében úgy összefonódott és gondolatban összetartozik, mint „a borsó meg a héja”, ahogy Forest Gump mondaná. Ez természetes Európában,- kiváltképp annak keleti részén-, ahogy a hidegháborút vele vívó USA-ban is. Mégsem mondhatjuk, hogy maguk az oroszok is máshogy vélekednének és kikérnék ezt maguknak. Az orosz társadalom fejében ők, és a kommunizmus szintén összefonódott. Ez annál érdekesebb, hiszen a világ szélsőjobbos, illetve Nyugat és liberalizmus ellenes pártjai, mozgalmai körében Oroszország az Európai civilizáció utolsó reményeként él. Még is hogy lehetséges, hogy a „keresztény, nemzeti civilizációt” egy olyan ország védje, melyet az internacionalista-ateista Lenin-szobrok borítanak be, katonai felségjelzésként a vörös csillag díszeleg a vadászgépein és Kreml tetején? Mind a mai napig.

Az orosz nép kommunizmushoz fűzött viszonyát, nekünk, nem oroszoknak nagyon nehéz megértenünk. Az oroszok döntő többsége, kifejezetten a fiatalok is, úgy vélik, hogy a Szovjetunióban jobb lehetett élni, mint a mai országban. Természetesen ezek első sorban anyagi természetű vágyakozások, és valószínűleg nálunk is a Kádár-rendszer mesés emlékként él a többség fejében. Azonban Oroszországban a kommunizmus összeomlása jóval durvább sokkhatás volt, mint nálunk, vagy másutt. A zavaros ’90-es évek elején a gyors Jelcini privatizáció gyakorlatilag káoszhoz vezetett. Jó szerivel minden pár tucat oligarcha kezében landolt, hiperinfláció sújtotta a gazdaságot, a segélyek pedig nem jutottak el a néphez, csak az oligarchák offshore-számláihoz. Ezek után Putyin és a pszeudodemokráciája egy megváltás volt az orosz népnek. Azonban ez még nem indokolná, hogy az orosz jobboldalon és a kifejezetten nacionalisták között is a Szovjetunióra, sőt Sztálinra miért gondolnak nagy nosztalgiával. Ehhez kicsit mélyebbre kell ásni az orosz lélektanban.

Bakunyin, az „anarchizmus atyja” kijelentette, hogy az orosz nép olyannyira kollektivista, az individualizmust teljesen mellőző és a társadalom lelkülete ösztönösen autokratikus, hogy az anarchizmus megvalósításának ötletét Oroszországban csakhamar feladta.  S való igaz az oroszok gyakorlatilag nem tekintélyelvű rendszerben nem igazán éltek. A cári Oroszországban a felvilágosodás elmaradt, az 1800-as évek Európai forradalmai a cár országában elakadtak. Forradalomra csak 1917-ben került sor, és azt is részben nyugati aknamunkának köszönhették és a szocialista mítosszal ellentétben, egy szűk klikk vitte véghez. Ez a forradalom azonban az autokrácia csúcsán lévő cári arisztokráciát, a kommunista pártra cserélte és csakhamar a Szovjetunió megalakulása lett a vége. A Szovjetunió rendszere ellen pedig 70 éven át, nem lázadtak fel az oroszok. Sőt annak széthullását tragédiának is élték meg. A zavaros ’90-es éveket leszámítva az oroszok még csak névlegesen sem voltak pár évnél többet demokráciában. A mai Putyin-rendszert szintén nem számítjuk klasszikusan annak. Az oroszok tehát a Szovjetunióra legalább olyan időszakként tekintenek, mint a cári Oroszországra. Egy-egy nagy birodalmi időszakként. Ehhez hozzájárul, hogy a Szovjetunió csak nagyon kezdeti időszakában érvényesítette az internacionalista elveket. Sztálin csakhamar megkapta a „vörös cár” elnevezést és a sztálini Szovjetunióban a kommunizmus gyorsan kirakat lett. Ráadásul a II. világháborúban „nagy honvédő háború” szlogennel zajlott a harc a németek ellen, és az orosz nacionalizmusra épülő propaganda terített be mindent. Hruscsov irányvonala azonban teljesen más volt, kicsit a Lenini filozófiához jobban visszacsatolt, de Brezsnyev klikkje hamar meg is buktatta. Brezsnyev pedig egyértelműen visszanyúlt pár sztálini vívmányhoz és a kommunizmus látszatjellege állandósult. A ’70-es években Kína azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy már nem képviseli hitelesen a kommunizmust, azt csupán lepelnek használja és valójában régi, orosz, nacionalista nagyhatalmi érdekeket érvényesít. Ez tökéletesen összefoglalta a Brezsnyevi időszak lényegét. A szovjet tagállamokba, mint Kazahsztán, Balti államok stb. szintén jelentős orosz népességet telepítettek be Moszkva vezérletével. Ebből látszik, hogy az oroszoknak a Szovjetunió közel sem feltétlen a kommunizmust jelentette, hanem a cári birodalom után, egy másik orosz birodalmat.

Sztálin megítélése pedig pozitív az orosz társadalomban, sőt népszerűségben veri Lenint. Ennek oka, hogy láthatóan tett a kommunizmus lényegére és az orosz birodalmi attitűd visszaköszönt. Legnagyobb érdeme mégis a „nagy honvédő háború” megvívása és a németek legyőzése. Nekik ez kicsit olyan, mintha mondjuk Kun Béla visszaszerezte volna nekünk a Trianon előtti területetek. Elég összetett lenne megítélni hazafias szempontból a Tanácsköztársaságot akkor. Nos, ők is így vannak Sztálinnal. A Szovjetunió szétesése pedig, nekik egy kicsit szintén olyan, mint nekünk Trianon. A szovjet birodalom széthullásával, az arra a területre kiterjedő orosz befolyás is jelentősen megszűnt, illetve határon túl ragadt sok-sok orosz. Olyan terület is elvesztek, amik nem a szovjet időkben tartoztak csak befolyás alá, de már évszázadok óta orosz részek voltak. Így a Szovjetunió az orosz nacionalisták körében kicsit egyet jelent az összetartozással, a szétszakított orosz testvéreikhez. Ezért is láthattuk, hogy a Krímben, vagy Keleti-Ukrajnában az orosz szeparatisták vörös, sarló-kalapácsos lobogóval tüntetnek és a hadi-jelzéseik is az egykori szovjet időket idézi. Ahogyan a Lenin-szobor ledöntése is a Krímben felháborodást okozott az oroszok között, mert nem azt látták, hogy az ukránok a kommunista Lenint ledöntik, hanem számukra az az orosz Lenin volt, az anyaországgal való összetartozás szimbóluma.  Mi, magyarok talán úgy értenénk ezt, hogy mi is szívesen rakjuk ki az angyalos címert az összetartozás jeléül, még sem sírjuk vissza a Habsburgokat. Persze az angyalos címerben semmi nemzet és kultúraellenes ideológia nincs, míg a kommunista jelképekre ez nem mondható el. A furcsa paradoxon jellegét talán ez adja.

Napjaink Oroszországában erősen konzervatív, jobboldali a Putyini vezetés. Az Egységes Oroszország kormánypárt rendezvényein mellőzik a szovjet jelképeket. A május 1.-i felvonuláson csak a kommunista párt rendezvényén volt Sztálin portré és szovjet zászlók. Azt nem hanyagolhatjuk el, hogy azonban ez a párt a második legerősebb Oroszországban. Putyin kijelentései a kommunizmussal kapcsolatban érdekesek. Lenint pár éve erősen bírálta, később pedig azt mondta rokonszenvez a kommunizmussal még mindig ő is. Ezt azonban úgy indokolta, ami elárul mindent a jelenlegi orosz felfogásról. Azt mondta a kommunizmus elvei nagyban hasonlítanak a Bibliára. Félretéve, hogy szerintem ez azért elég groteszk gondolat, bemutatja az orosz állapotokat. A régi, tradicionális, ortodox orosz birodalom és a kommunista Szovjetunió is egy-egy nagy korszak az orosz történelemben, amit minden ellentmondás ellenére, manapság összeférhetőnek tartunk. A cár és párttitkár képe összeér a történelmi emlékezetben, és szemrebbenés nélkül áldja meg az orosz pátriárka a vörös csillagos rakétákat az orosz hadsereg részére. Oroszország valamiféle illiberális, beteg jobboldaliságot képvisel, és messze van a kommunizmustól, bármi legyen is a látszat. Még is az egész rettentően furcsa, abszurd nekünk itt nyugatabbra, és a vörös csillagos, sarló-kalapácsos, Sztálin arcképével tarkított „keresztény-nacionalizmus” valami nagyon keserű ízt hagy maga után.

Horváth Martin