2015. július 5., vasárnap

Rossz hit



Nagyon sokat olvastam különböző hitrendszerekről, vallásokról, filozófiákról már, azonban eddig egy elkerülte a figyelmemet. Ez a Bahái hit. Jobban beleástam magam és nem új keletű probléma az ami kirajzolódott előttem, azonban ennek kapcsán végképp össze kell foglalni.

Nem hirdetem egy vallás teljes kizárólagosságát, nem ítélem el a muzulmán, hindu, zsidó stb. hitrendszereket annak ellenére, hogy a kereszténységet preferálom. Azonban létezik rossz vallás. Az ateizmus mellett pedig ez a legnagyobb rákfenéje az Istenhez vezető útnak. Nézzük, mit mond ez a Bahái hit, hogy megértsük. Tömören: a 19. század közepén Perzsia kis városában egy Baháalláh nevű fickó prófétának állította magát, Isten tudatta állítása szerint a dolgokat. Ennek a lényege pedig, hogy minden vallás prófétáját Isten küldte, Ábrahám, Mózes, Mohamed, Jézus, Krisna, Buddha mind Isten küldöttei csak az adott kor és társadalom körülményeihez szabták a mondandójukat. Baháalláh szerint pedig itt az ideje, hogy az emberiség felvilágosult mivoltából adódóan egységbe fonódjon, egy közös hit égisze alatt mely minden próféta tanain keresztül ismerteti meg Isten valóságát. Támogatják tehát az egységesítést kulturálisan, sőt még nyelvi szinten is( Eszperantó szervezetekben vállalnak tevékenységet) valamint egységes Legfelsőbb Bíróságot és világméretű, globalizált szervezeteket. Természetesen mindezt az egyetlen Isten minden vallásban kinyilatkoztatott tanaiból összegyúrt Bahái hit szellemében. 

Legelőször is hihetetlen hasonlóságokat véltem felfedezni a New Age-el. A New Age alapvető ismertetőjegye, hogy mindenféle vallásból mindent összeollóznak, és kinek mi tetszik, abból összeállít egy képet magában. A pogány istenségektől, a keresztény Mennyországon, hindu karmán és buddhista reinkarnációkon át mindent összekavarnak. A Bahái hit rendezettebb azonban annyiban, hogy azonos erkölcsi alapokra épít a vallások között, elismeri az egy Isten létét is. A morális tanításai jónak mondhatók, aszketikusak, ahogy a legtöbb világvallásé. Alapjaiban jó meglátásai vannak Istennel, a jó és a rossz ellentétével, illetőleg az abszolút rossz nem létével kapcsolatban. De még is hatalmas buktató van benne, s talán pont azért veszélyes, mert annyi mindenben épít a jó és igaz tanokra. Láthatjuk, hogy a New Age-el azonosan, legnagyobb problémáját a vallások egységesítésében látom. De miért probléma is ez?

Leszögezhetjük, hogy Baháallah azon véleményével egyetértek, miszerint egyetlen Isten van, aki különböző korokban, különböző prófétákon át, az adott kornak és társadalmának megfelelő módon adta át az üzenetét. Tehát Istenhez több út vezet. De azzal, hogy ezeket eggyé kéne kovácsolni már egyáltalán nem értek egyet. Magam is szeretem rámutatni, hogy a vallások milyen azonos alapokon nyugszanak, az erkölcsi tanításaik azonosak stb. De pontosan ezért kérdem miért kéne összekovácsolni ezeket? Úgy értem, ha a kereszténység, a buddhizmus, a mohamedán is azt mondja, hogy „Ne ölj!” Akkor mit kell ezen még összegyúrni. Ha a hindu azt mondja, a karma visszahat rád a cselekedeteid fényében, a keresztény meg azt, hogy cselekedj felebarátoddal úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek, mit kell ezen összegyúrni? A Bahái hit megállapítja, hogy azonos alapokon, azonos tanokat fogalmaznak meg sok esetben a vallások, de ennél tovább miért kéne menni? Akkor végül is minek egységesíteni, hisz mindenki egyfajta úton eljuthat Istenhez. Azt, hogy a vallások azonosak alapjaikban ezt felismerni jó, és Isten nagyságára utal, valamint biztosít afelől, hogy a törvény mindenkinek a szívébe van vésve. Tovább azonban nem szabad mennünk, mert az a gonosz tervét segíti, ahogy minden egységesítés.

Mert mi is a gonosz célja? Elhomályosítani az utat Istenhez. Az Antikrisztus nem ateizmust követel meg, hanem rossz hitet. Hitet, aminek, imádatának centrumában a Sátán áll. A vallások egységesítése, amely a felvilágosodás óta trend, mind a Bahái hit, mind az egyre népszerűbb New Age formájában, ezt segíti elő.  Képzeljük el a vallásokat úgy, mint az ételeket. Az ételekkel a célunk, hogy jól lakjunk, és finom ízű legyen. A palacsinta finom kakaóval, a pörkölt finom sok szafttal, de képzeljük el ha a palacsinta mellé savanyú uborkát eszünk amit  a pörkölthöz szokás, a pörkölthöz pedig kakaót. Nem érjük el a célunkat, nem lesz finom ebédünk. Hát így van ez azzal is mikor a vallások tetszőleges elemeit vegyítjük eggyé, egy nagy, bűzlő moslékká válik. A szellemi, lelki táplálásunk nem lesz elégséges. Manapság pedig láthatjuk, hogy az ember a 19-20. századi ateizmusát kiheverte és képtelen a spiritualitás nélkül élni, ezért spirituális útvesztőket kínálnak fel neki. A TV-s jósdás, látnokok, távgyógyítók korát éljük, ezoterikus maszlagok, horoszkópok, kártyajóslások, ingázások, szeánszok élik virágkorukat. A legboldogtalanabb spirituális emberekkel találkozhatunk gyakorlóik körében, zavart tudattal, megtépázott lélekkel. Mert nem csak a hit a fontos, hanem az is, hogy ez a hit jó hit legyen. Aki jó utat követ, Krisztushoz ér, Krisztusban lesz s a zavartság, boldogtalanság addigi formái ismeretlenné válnak számára. 

Nem véletlen üldözik Iránban a Bahái hitet alakulása óta, védik az iszlámot. Mert- ellentétem vele bizonyos téren ide vagy oda- az iszlám egy út Istenhez az emberek egy csoportjának számára. Ahogyan a vaisnavák sem engednek Krisna tanaiból. Mert tény, hogy Isten több módon szólt, máskor, más helyen, és tiszteletben is tartom ezeket a megközelítéseit Istennek. Fontos az egyetértés, a párbeszéd és a közös alapok hangsúlyozása a vallások között, de semmiképp nem összeolvasztása. Ilyen értelemben egyetlen már meglévő vallás létezései is jobb, mint a mindenből összecsipegetett masszáé. Utóbbinak csak a Sátán örül. Úgyhogy bár a Bahái hit, a New Age és társai nagyon szimpatikus, emberi lehetőségeket kínálnak, ne üljünk fel neki. Bárki, aki jelen korunkban azt mondja, jobban tudja az utat Istenhez, ne higgyünk neki. Egy valamit kövessünk, egy valakit akiben biztosak lehetünk, mint Jézus aki egyértelműen tudtunkra adta: „ Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Ján.14.6.)

Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése