2016. január 11., hétfő

Horváth Martin- A Frankfurti fekete leves

Előzmény: itt

„Mostanáig a nemzeteket hódítások útján gyilkolták le. Felmerül azonban egy fontos kérdés: Meghalhat-e egy nemzet a saját területén is, anélkül, hogy megszállnák országát - például úgy, hogy beengedi a döglegyeket, amelyek velejéig szétrohasztják azokat az eredeti és alapvető elveket, amelyek nemzetté tették őket.” Joseph de Maistre (1753 – 1821)

A kommunizmust sokan már a történelem szemétdombján tudják, a berlini fal leomlása után pedig végképp úgy gondolják a Marxi tanok egy sötét lábjegyzetét képzik a történelemnek már. Azonban a helyzet, hogy a marxizmus nem tűnt el, csak átalakult. Legalábbis számunkra itt keleten úgy tűnhet, a Nyugat azonban már régóta tapasztalja ezt, ha tudja, ha nem.

1930-ban a németországi Frankfurti Egyetem Társadalomkutatási Intézetének vezetője Max Horkheimer lett. Ettől a ponttól számítjuk az úgy nevezett „frankfurti iskola” megalakulását. Ezt a fogalmat nem használták magukra tagjai, nem is volt valójában iskola, csupán az intézettel és Horkheimerrel és társaival kapcsolatba került neomarxista gondolkodók közössége. A túlnyomó részt zsidó származású kritikusok fő célkeresztjébe a nyugati kapitalista társadalom került, annak azonban kevésbé valóban kifogásolható vadkapitalista mivolta, sokkalta inkább a tradicionális értékek. Marxisták révén egyértelműen a vallást(kiváltképp a kereszténységet) jelölték meg ellenségképnek, valamint a nemzeteket, a hagyományokat és a tekintélyelvűséget. Ez nem is lenne világrengető tény marxistáktól, azonban ami miatt kivívták a neomarxista jelzőt, hogy élesen elutasították a szovjet mintájú szocialista fejlődés elméletét. Így született meg szellemi csíráikból a legalattomosabb ideológia a kulturális marxizmus.  


1933-ban Hitler hatalomra jutása után elhagyni kényszerültek Németországot és kritikai célpontjuk szívében, az Egyesült Államokba telepedtek le. Ha nyíltan kommunistának mondták volna magukat nehezen találtak volna megértő közönségre, de „társadalomelméleti intézet”-ként már eladható az aljas szellemi termékük. A kulturális marxizmus így az Egyesült Államokból kiindulva, mint rákos áttétek kezdték megfertőzni a nyugati típusi, demokratikus világ eszmei alapjait. Az addig sem hasznos liberalizmust ekkor oltották be ma ismert dogmatikájával. Addig a liberalizmus csupán mindenki számára egy toleráns, megértő felszabadítósdit játszott. A kulturális marxizmus eszmei hatásával keveredve azonban olyan dogmatikával ruházódott fel, ami már megszabja, hogy a tolerancia kire terjedhet ki és a szabadság kinek jár és hogyan értendő. Karl Marx szellemi tanai így lettek belecsempészve a Nyugat eszmei repertoárjába. Az ateizmus, a nacionalizmus, tekintélyelvűség megvetése a liberális nyugatnak éppolyan alapja lett, mint a keleti szovjet országoké. Azonban gazdasági jóléttel keverve, fiatalos, eladható stílusban tálalva ezek az elvek hihetetlen népszerűségre tettek szert. Ellenben a keleti diktatórikus érvényesítési móddal. Az 1968-as diáklázadások már egyértelműen Horkheimerék átkos ideológiájának terméke. A szexuális devianciák felszabadítása, a bevándorlás elősegítése, a drogok legalizációjára tett erőfeszítések, minden a hagyományos társadalomra destruktív hatást gyakorló, ekkor megjelenő formái, a kulturális marxizmusnak köszönhető. Márpedig csak ilyen destruktív formációkat tartogattak a ’68-as események nyugaton. Ennek a ’68-as generációnak tagjai a hazánkat az elmúlt években véres szájjal ostorozó Daniel Cohn Benditek, maoista ifjúsági szervezetben ekkor ténykedő, későbbi EU Bizottsági elnök Barosso-k is. Ez a generáció az mely a nyugati politika és a későbbi Európai Unió vérkeringésébe belekerült, mi több átvette az irányítást. A kulturális marxizmussal átitatott vezetők így nem csoda ha Brüsszelt egyre inkább Moszkva alteregójává teszik.

Napjaink migránsválságában tanúsított nyugati hozzáállás, mind a politikában, mind a társadalom körében, ennek számlájára írható. Merkel és pártja a CDU jobboldali és konzervatív… Nyugaton ez a konzervatív. A kulturális marxizmus olyan mélyen belerágta magát minden ideológiába, hogy a konzervativizmus ott olyan, mint mifelénk egy neoliberális DK-s. A semleges nem lehetőségének bevezetése, drog legalizáció, melegházasság, a halál törvényei, mint az eutanázia és az abortusz szorgalmazása, tömeges migráció és multikulturális társadalom, mind ékes példa a kulturális marxizmus hatékonyságára. Miközben itt keleten, mi, akik megkaptuk élesben a kommunizmust, olyan undort váltott ki bennünk, hogy a normalitást már csak azért is megtartottuk, a nyugatot trójai falóként vette be Marx szelleme.

A nyugati eszmeiség és a kommunizmus elmélete között nincs már nagy különbség. Marx szerint a nemzeteknek meg kell szűnniük. A Nyugat erre törekszik, a társadalmuk rég nem nemzetekben gondolkodik, kozmopolita világpolgárok szaladgálnak. Marx szerint az egyház és a vallás megszüntetendő, sőt elnyomja az embert. A Nyugat mélységesen elszakítódott a vallási értékektől, az emberek nagy többsége, ateista, agnosztikus, vagy valamiféle egyéni, katyvasz elképzelése van spiritualitásról. Marx nem kívánt különbséget tenni más rasszú, kultúrájú emberekkel, más nemi identitásúakkal. Nyugaton nincs is, egy multikulturális társadalom van, ami végnapjait éli. Még Spengler is le lenne nyűgözve, hogyan megy végbe a Nyugat alkonya. Mára a nyugati demokráciák társadalma úgy szocializálódik, nő fel, hogy úgy gondolkodjon világról, mint egy kommunista. Valójában a nyugati világot a kommunizmustól, csak a gazdasági különbség választja el. A fejekben már rég megvalósult.

Végső tanulságként levonhatjuk, az Egyesült Államok és a Nyugat, mint politikai tömb áltatja csak magát mikor azt hiszi megnyerte a hidegháborút. Valójában Marx és Lenin győzött, mikor a frankfurti iskola nevű hátsó bejáraton besunnyogott a Nyugat ideológiai repertoárjai közé. A Szovjetunió csak beáldozta magát, hogy a hatékonyabb kulturális marxizmus nyugatról meghódíthassa a keletet is. Most mi jövünk, minket akarnak. Mi pedig nem hagyhatjuk magunkat. Nem hagyhatjuk a családot, a nemzeti és kulturális identitásunkat, a hitünket és vallásunkat bemocskolni, elbagatellizálni, veszni hagyni. A fehér Európai kultúra és értékeinek bástyája mi vagyunk itt, Kelet-Európa népei. Mert mi megtanultuk már milyen világ vár ránk, ha a frankfurti iskola ideológiája, gazdasági, katonai segítséggel is kiteljesedik.

Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése